* Tennivalók jogsértés, diszkrimináció esetén *
Mi történt?

1.  A nyomtatvány/levél leadásakor nem hivatalos formában
(telefonon, szóban személyesen) a hivatalban közölték,
hogy nem fogadják el a magyar beadványt.

Ne tiltakozzon, ne veszekedjen személyesen a hivatalnokkal, ehelyett
első lépésben menjen el a postára és kü
ldje tértivevénnyel (confirmare
de primire), a
levelet/nyomtatványt az adott intézménynek. Ha gondolja,
az nem árt, ha azt a címzés után rögtön kiegészíti jogszabályokra
történő hivatkozással. Például egyszerűen a következő mondattal: „A
Románia
Alkotmányában és az 2001. évi 215-ös törvényben biztosított
jogaim alapján magyarul fordulok Önökhöz.” (Ezt a szöveget akár kézzel
is ráírhatja.)
A történteket külön, a polgármesternek, intézményvezetőnek címett
levélben is szóvá teheti. Honlapunkon
ide kattintva talál megfelelő
mintaleveleket.
Ezután várjon türelemmel 30 napig, ha hivatalos választ ezután sem kap,
forduljon a megyei
kormánymegbízotthoz (prefektushoz). Ezt Bihar,
Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Szilágy esetén
nyugodtan megteheti
magyarul. Levelében panasza leírása mellett hivatkozzon kormány-
megbízottról szóló
2004/340-es törvény 19. paragrafusára, amely a
prefektus kötelezettségévé teszi, hogy biztosítsa az anyanyelvhasználat
jogát. A prefektúrák
(kormánymegbízotti hivatalok) címei innen
letölthetőek.

2.
Szóban, vagy telefonon azt közölték Önnel, hogy
Önnek valójában joga van magyarul a hivatalhoz
fordulni, de ezt az ügyet csak egy olyan
formanyomtatvánnyal lehet elintézni, amelynek a
hivatalos fordítása nincs 'még' meg magyarul, az Ön
által kitöltött nyomtatvány pedig sajnos nem
'hivatalos'. Kérik a türelmét, és azt, hogy egyelőre
töltse inkább ki románul.

Udvariasan köszönje meg a tájékoztatást, és kérje meg azt adó
hivatalnokot, hogy mindezt leírva, hivatalos formában is juttassa el
Önhöz. Miután erre nem lesz hajlandó, továbbra is udvarias formában
közölje vele, hogy akkor hivatalos tájékoztatás hiányában Ön ragaszkodna
a magyar nyomtatványhoz. Ha nem hajlandó ezt átvenni, járjon el az első
pontban leírtak szerint. Ezen felül írjon
levelet az intézmény
vezetőjéhez. Ebben hivatkozzon arra, hogy legfontosabb
formanyomtatványok kétnyelvű változatait a megfelelő állami intézmény
már elkészítette.  

3.
Jogi út.

Ha a fenti utak nem járnak sikerrel forduljon úgyvédhez, aki - az esetek
nagy részében - először hivatalos levélben fogja az adott intézményt
felszólítani. A jogi úttal két gond van: (1) az erdélyi magyar ügyvédek
többsége nem vállal ilyen ügyet, (2) költséges. Mindkét problémára
kinálunk megoldást:

(1) Ez erdélyi magyar ügyvédek jó része sajnos jobban kedveli a „zsíros”
birtokpereket, mind a sok gonddal de kevés pénzzel járó kisebbségi
jogsértésekkel kapcsolatos ügyeket. Szerencsére azonban van néhány
kivétel:

Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvédről és
volt szenátorról tudjuk, hogy vállal ilyen ügyeket.
  Honlapjának címe:
www.eckstein.ro
  E-mail címe: eckstein@rmdsz.ro
  Telefonja: 00-4-0264-450-549

Veress Emőd csíkszeredai ügyvéd és egyetemi oktató elsősorban cégeket
képvisel, de mivel a nyelvi jogok szakértője és alapvetően fontosnak
tartaná a kisebbségi nyelvi jogok valódi elterjedését, így felvállal
ilyen ügyeket is.
  Honlapjának címe:
www.veress.ro
  Telefonja: 0266 - 372 041

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd és politikus sok nemzetiségi
jogsértéstéshez kapcsolódó ügyet képviselt sikerrel.
  Ügyvédi irodája címe: 540020 Marosvásárhely, str. Rodnei 91/1
  Telefonja: 0265 - 311427


(2) A jogi költségek magasak. Ezért a „nyelvijogok.ro” megalapozott
esetben hozzájárul a jogi költségekhez, amennyiben a jogsértő
önkormányzatban, vagy megyében
kisebbségben van a magyarság.
w w w . n y e l v i j o g o k . r o
{
}
Erdélyben - hivatalosan - magyarul